Az idegrendszert érintő fertőző betegségek közül az agyhártyagyulladás a legismertebb, ennek ellenére a legtöbben alig tudnak róla valamit. Abban az esetben, ha az agyhártyák gyulladását a meningococcus baktérium okozza, jellemzően a 25 év alatti korosztály érintett, de a dohányzás és a légúti fertőzések is komoly rizikófaktort jelenthetnek. A kórokozó terjedésében szerepe lehet a közös pohárnak, és az evőeszköz használatnak, éppen úgy, mint a köhögésnek vagy a csókolózásnak. Az agyhártyagyulladás e típusa igen gyors lefolyású lehet, súlyos tünetek jellemzik, és helyrehozhatatlan következményekkel járhat.
„A leggyakrabban 6-8 hónapos korban fordul elő a megbetegedés, többek között ezért javasolt az alap immunizációt féléves korra befejezni. De a korábbi felső légúti fertőzés és a dohányzás is fogékonnyá tesz a megbetegedésre. A légúti infekciók elősegítik a baktérium bejutását a véráramba, ahol a baktérium életveszélyes károsító folyamatokat indít el, illetve mindkét faktor jelentősen gyengítheti az immunrendszert. Ugyanis komoly rizikócsoportba tartoznak azok, akiknek az immunrendszere nem tökéletes. A betegség terjedésének éppúgy kedvezhet a közös pohár és az evőeszköz használat, mint a köhögés és a csókolózás, a szakember elmondása szerint ezért egy kollégiumi zárt közösségben nagyobb az esély a kórkép kialakulására. Létezik tünetmentes hordozói állapot, ezek a betegek képesek másokat megfertőzni. Az orrgaratban szaporodik, innen a véráramba kerülve jut el a többi szervhez, illetve a véragy gáton átlépve a központi idegrendszert is megbetegítheti. A betegség legsúlyosabb formái között szerepel a véráram fertőzés, az agyhártyagyulladás, illetve ezek kombinációja. De a baktérium okozhat tüdőgyulladást, középfülgyulladást, gégefő-gyulladást is” – erre hívja fel a figyelmet Dr. Béres Zsuzsanna, a Budai Oltóközpont oltóorvosa a doktornő. A tünetek nem ismerhetők fel biztosan. A lappangási idő 2-10 nap, átlagban a 3-4 nap a jellemző, de akár pár óra alatt is lélegeztető gépre kerülhet a fertőzött beteg. A kezdeti tünetek nem ismerhetőek fel biztosan, de fokozottan kell figyelni, ha ezeket tapasztaljuk: hirtelen láz, fejfájás, rossz közérzet, esetlegesen kialakuló fényérzékenység, hányinger, hányás, tarkó kötöttség, aluszékonyság, romló tudat állapot, lila foltok a bőrön.
“Nagyon ritkán ugyan, de sajnos előfordulhat rendkívül gyors lefolyású változata a betegségnek, amikor akár pár óra alatt annyit romlik az érintett állapota, hogy intenzív osztályos ellátásra, lélegeztető gépre van szükség. Az időben elkezdett antibiotikum terápia ellenére is az érintettek 10-15 százalékát elveszítjük, a súlyos esetekben, amikor az agyhártyagyulladás és a véráram fertőzés is kialakul, ez a szám már 40 százalék is lehet” – hangsúlyozza Dr. Béres Zsuzsanna.
A betegséget követően maradványtünetek alakulhatnak ki, ez az esetek ötödében elő is fordul, illetve végtag amputációkra is szükség lehet. A betegség védőoltással megelőzhető, több típusú oltóanyag érhető el, ezek beadási sémája viszont életkoronként, vakcinánként eltérő, így érdemes szakember segítségét kérni.