Ősszel 26 ezer gyereknek nem engedték meg az iskolakezdést, mert szüleik megtagadták védőoltásukat. Még nyáron fogadták el New York államban azt a törvénymódosítást, amely megszüntette azt a kiskaput a kötelező védőoltások beadásakor, amellyel vallási indokokra hivatkozva lehetett elkerülni a vakcinák beadását. Szükségállapot alakult ugyanis ki, kanyarójárvány tört ki, miután bizonyos negyedekben megtagadták az oltást.

A városi önkormányzat adatai szerint azokban a negyedekben, ahol most elrendelték a kötelező oltásokat, mintegy 1800 gyermek nincs beoltva. Az Egyesült Államokban – szemben Európával – sokkal kisebb társadalmi elfogadottsága a kötelező védőoltásoknak, az oltásellenes mozgalmak pedig újra is újra hamis információkkal ’fertőzik’ a lakosságot. Ennek is köszönhetően tavaly október óta 285 kanyarós esetet diagnosztizáltak, elsősorban Brooklyn ortodox zsidók lakta negyedében, itt nőtt meg ugrásszerűen a kanyarós megbetegedések száma. Telefonon hamis, oltásellenes kampány folyt az elmúlt hónapokban a közösséget célozva. New York város illetékesei egészségügyi szükségállapotot rendeltek el a terjedő kanyarójárvány miatt, Brooklyn egyes részein pedig büntetés terhe mellett kötelezővé tették a kanyaró elleni oltást. A metropoliszban először fordult elő, hogy kötelezővé tettek oltást, és ezúttal nem csupán a kanyaró, hanem a bárányhimlő és a mumpsz elleni védőoltást is elrendelték. Szokatlan lépésük egyben válasz az élénk oltásellenes kampányra is. Az elmúlt hónapokban ugyanis – elsősorban Brooklynban – egymást érték az ortodox közösséget célba vevő reklámok, telefonos kampányok, rendezvények, amelyek mindegyike az oltás “káros” voltát hangsúlyozta.

“Szándékos félreinformálás folyik” –figyelmeztetett Herminia Palacio, a város egészségügyért felelős alpolgármestere, aki szerint az oltásellenes kampányban kifejezetten hamis, az orvosok által már számtalanszor megcáfolt információkat sulykolnak. Így miután letelt az őszi iskolakezdéstől számított 14 nap türelmi idő, azokat a gyerekeket, akiket a szüleik nem oltották be, egyszerűen nem engedik be az iskolába, összesen 26 217 gyerekről van szó. „A védőoltások jelentik a leghatásosabb ellenszert a súlyos gyermekkori megbetegedések ellen, a tudományos élet pedig kristálytiszta állásponton van azt illetően, hogy a vakcinák biztonságosak és hatékonyak” – közölte pénteken a New York állami Egészségügyi Minisztérium.

Az amerikaiak lépése tűzoltás, el vannak maradva a nálunk már régóta kötelező oltások terén. Esetük és döntésük igazolta, hogy nagyon is szükséges a ma már elérhető védelem, nem véletlenül nyilvánította a WHO is a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyikének az oltásellenességet. Hazánkban szerencsére a világon mintaértékű az oltási rend, mellette pedig több olyan oltás is elérhető, amelyeket egyelőre még csupán anyagi okok miatt nem tettek kötelezővé, mint a meningococcus elleni széleskörű vakcinációt, amely a C típus esetében 2 éves kor alatt viszont már támogatott.